© Kadmy - Fotolia.comA racionális megértésünk az "egészségügyről" a jelenlegi gyakorlati szemlélet szerint korlátozott és oly szűk látókörű, mint például a gyermekeink jelenlegi "oktatása" is.

Az aktuális iskolarendszereinkben abból indulunk ki, hogy valamit a gyerekeinknek tanítanunk kellene. Így értelmetlen ismeretekkel tömjük őket ahelyett, hogy felismernénk, hogy a gyerekek már mindent magukban hordoznak és csak arra van szükség, hogy egy kreatív, szabad és szerető környezetet biztosítsunk, hogy a gyermek készségei megvalósulhassanak. Ezáltal a mi racionális orientált oktatásunk inkább életképtelenséghezvezet. Ezzel degeneráljuk a gyermekeinket jó piaci szereplőkké, akik önálló gondolkodás és hozzáértés nélkül cselekszenek.

Manapság nyugaton a széles körben elterjedt egészségügyi ismeretek révén a figyelmünk még mindig a mikroszkópban láthatóakra koncentrálódik. A recept úgy tűnik sokkal értékesebb, mint egy szimpatikus és empatikus beszélgetés, egy ultra-modern képi technika látszólag több információt ér, mint a páciens szubjektív érzése. Emellett a szakember csak az ő szakterületét látja és elfelejti, hogy nem csak a teljes egész testtéröl van szó,  hanem az egész holisztikus embert kéne kezeli.

A holisztikus ember rendelkezik persze egy fizikai testtel, mely elsősorban egy lelkes szellemi lény, mely nemcsak egy fizikai testből áll, hanem számos összetett finom és fizikai anyagi rendszerekből épül fel, melyek egymással folyamatos interakcióban állnak. Alábecsüljük – mert mi még nem értjük a mechanizmust – a befolyásolási mezők hatását, amivel a holisztikus ember egy egységben él, a családjával és a közvetlen környezetével és a morfogenetikus mezőkel, melyekkel kapcsolatban áll.

Így leértékeljük az embert, ezt a komplex és tökéletesen kiegyensúlyozott rendszert az anyagi részére, mely az atommodell szerint 99,9%-böl semmiből sem áll. Eltévedünk a vírusról kialakult viták és a szűrések útvesztőjében, melyek a régi világképekre és a félelmeinkre épülnek, vagy a félelmeinket tovább táplálják, vagy arra törekszünk, hogy a tüneteket láthatatlanná tegyük, és ha szükséges utána műtéti úton eltávolítják azokat. Egyben a hagyományos orvoslás terén elért eredmények különösen a sebészeti és sürgősségi orvosi területekre sehogyan se legyenek alábecsülve. A holisztikus szemléletben csak néhány materialista és dogmatikus szabály teljesen rossz felé viszi a figyelmünket. Azon eredmények, melyek e gondolkodás eredményei ösztönöznek bennünket, hogy néhány dolgot megkérdőjelezzünk.